2014. február 14., péntek

A szülés

Sok mindennel "adós" vagyok, ezzel mindenképpen, de a blogot se fogom bezárni, csak kellett egy kis idő, amíg felveszem a fonalat az ikrek mellett :-)

Szóval, bár már 4 (!!) hónapja történt, itt az én szülés történetem.

Szerintem mindenki tudja, hogy program. császáros voltam, az előre megbeszélt időpont 2013.10.07 volt, a 38. hétben jártam már akkor, és aug. vége óta élveztem a SOTE I. várandós osztályának vendég szeretetét. Mivel tudtam, hogy a 37. hét után már szuperek vagyunk, pár nappal a dátum előtt beszélgettem a lányokkal, hogy esetleg nem akarnának-e már kijönni, mert már alig aludtam, ülni se tudtam az utolsó héten, csak az evés segített :D
"Sajnos" apukájukra hallgattak, így 7-én reggel 5-kor keltettek, hogy kezdhetek készülődni. Első lépés a borotválás, ezt szinte mindig a nővér, vagy szülésznő csinálja, nem bízzák rád, mondjuk le a kalappal az előtt, aki ott még lát valamit. Saját borotvát nem szeretik, meg annyira szappant se, de mivel tudtam, hogy 3 óra múlva műtétem lesz, ez elenyésző problémát jelent. Ezután jön talán a egész nap legkellemetlenebb része, a beöntés. Túl lehet élni, és nem fáj, csak nagyon fura érzés, főleg, hogy utána vissza kell bandukolni a szobába a mosdóba, szerencsére ez is hajnalban volt, ugyanis meztelen fenékkel rohantam (ikerterhesség végén ez hatalmas teljesítmény!!) végig a folyosón a szobáig :) Jó tanács, ne engedj az első ingernek, csak ha már tééééényleg nem bírod tovább.
8.30-kor volt a műtét, előtte kb. egy órával jött a kedves nővérke bekötni az infúziót, sajnos ott a nővéreknek ez nem erősségük, három próbálkozás után se jött össze neki, én meg már teljesen rosszul voltam, pedig nem félek a tűtől, szívem szerint azt mondtam volna, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, ma még nem szülök :D Hívtak egy aneszteziológust, és végül ő szépen beszúrta. Mondjuk nem értem, miért kellett harmadjára is próbálkoznia a kis nővérnek, ahogy másokat láttam, hallottam, szinte senkinek nem sikerült még nővértől megkapni a kanült.
Mivel ezzel jól elment az idő, és jött értem a műtősfiú, az infúziót lent kaptam már meg, ahova késve érkeztek, így az orvosom vidáman fogadott "mi van Szilvike, lekéssük a műtétünket?" mondattal :) Gyorsan betereltek, elköszöntek a férjemtől, akit az előkészítés után hívtak be majd csak.
Ja, a végén így néztem ki, majd mindjárt leírom, ez miért fontos:


Szóval itt felpattantam egy asztalra, mindenféle dolgokat kezdtek belém szúrni és le kellett hajtanom egy borzasztó ízű gyomorvédő folyadékot. Az asszisztensek, és akik körülöttem sürögtek-forogtak, nagyon kedvesek voltak. Gerincebe kaptam (azt hiszem spinális?) érzéstelenítőt, na ezt elég nehezen szúrták be, a "görnyedjen előtte, mint egy macska" mondat sokszor elhangzott, és itt nyer értelmet a kép, szóval ezzel így hogy?:D Aztán ez is meglett. Nem fájt, inkább erős nyomást éreztem ott, ahol szúrták. Igazából itt már olyan hangulatban van az ember (pedig állítólag semmi kedély javítót nem adnak), hogy minden mindegy :) Én végig arra tudtam gondolni, nem én vagyok a lényeg, a lányok legyenek jól. 
Ezután lefektettek az asztalra, és már szinte semmit nem éreztem deréktól lefelé, azt se, hogy lóg a lábam, azt se, hogy van-e még :) Bejött az orvosom is, szerintem elkezdtek előkészíteni, vágni, de semmit nem érzékeltem, arra emlékszem, hogy megkérdeztem percenként, mikor jöhet be a férjem :D Féltem, hogy lemarad :))
Bejött ő is, leültették, na itt elöntött a teljes nyugodtság, mindenkinek tanácsolom, valakit vigyen be, ha lehet, hatalmas megkönnyebbülés volt. 
Mióta bementem a műtőbe, kb. 20 perc telt el, és már hallottuk is az első lányunk, Dóri sírását :) Nekem ezek nem voltak sírós, hatalmas pillanatok, nagyon örültem, hogy felsírt és mindene megvan, és mindjárt túl leszünk ezen. Laura kevesebb, mint egy perc múlva követte Dórit, szintén sírt. 
Nem nagyon mutogatták őket, szerintem ikreknél inkább sietnek megnézni, minden rendben van-e.
Kb. 10 perc múlva jött a szülésznő vagy nővérke, aki diktálta az adatokat nekünk:
Dóra 2013.10.07 9 óra 2970 gramm 52 cm
Laura 2013.10.07 9 óra 1 perc 2230 gramm 44 cm
Laurán meglepődtünk, végig egyformának mondták a csajokat, később kiderült, hogy a feje, mell körfogata alig tért el Dóriétól, valószínűleg azét tévedett az UH gép, ami mérni grammot nem tud, csak bizonyos pontokat, ez alapján saccol. 
Férjemet kiküldték, majd engem összevarrtak, én végig teljesen jól éreztem magam, egyszer volt egy pont, ahol úgy éreztem, azonnal elalszom, valamit beadtak és megint olyan voltam, mint aki hat kávét ivott. 

Hordágyon feltoltak a császáros intenzívre, a férjem és a szüleim meg valahogy nem vettek észre, így még egy órát izgultak értem a folyosón, miközben én már pihentem, és hívtam a férjemet, mégis hol van?:) Bejöhetett 5 percre, aztán elment a lánykákhoz. 
Az őrzőben is hihetetlen kedves nővérek vannak, szerencsére. 6 órát kell a plafont bámulva feküdni, 30-50 percenként odajönnek és nyomkodják a hasad, hogy távozzon mindenféle vér belőled még, ez először semmi, de amikor meg ki a érzéstelenítő...hát a végén úgy voltam vele, ha még valaki hozzámér, ráüvöltök. Jó tanács, ha a egyenletes lélegzel,mint jógán, és erre koncentrálsz, nem tartod vissza, kevésbé rossz. 
A felkelés nekem nem volt akkora rossz, mint mondják. Oké, nagyon fájt, de ezek a nyomkodások sokkal rosszabbak voltak. Kb. 14 óra körül kelhettünk fel, és tudtam, ha sikerül, este talán láthatom a lányaimat, így elsőre összejött. Kis mosakodás, majd vissza az ágyba. Persze így jól hangzik, de kb. úgy tudsz mozogni, mint egy zombi, nem mersz nevetni, köhögni, tüsszögni (2 hétig nem tüsszögtem!), nem mered felemelni a kezed, mert pl. még arra is kell a hasad, hogy megigazítsd a hajgumid. 
Mindenkiben van katéter és én kaptam egy branült is a hasamba, ami kivezette a sok folyadékot még műtét után, szóval ezekkel is vigyázni kell, miközben """fürdesz""". A fürdés amúgy varratszedésig (kb. 5 nap) csak ilyen cica mosdás, az első hajmosás maga a mennyország! 
Katétert másnap kivették, bár nekem voltak vizelet gondjaim, valami nem akart beindulni, és egyébként annyi vért vesztettem, hogy kaptam hajnalban 2 egységet vissza a sajátomból. Jó dolog a SOTE-n, hogy műtét előtt vesznek le vért, ikresektől mindenképpen, ha sokat veszítenénk, sajátot kapunk vissza.
Infúziós kanül kettő volt bennem, egyet kivettek kedden délelőtt, eget kedden este. Szóval ezekkel kell ellátni magad :) 
A férjem este bejött, hozott innivalót (vizet és almalevet lehet inni, semmi rostos, átnézik, kiküldik) és bár a nővérnek nem tetszett, elvitt a lányaimhoz (tolókocsival:)). 
Meglepődtem, mert Dóri inkubátorban volt, Laura nem, a férjem mesélte, hogy ő nyelt egy kis magzatvizet, ezért megfigyelték. 
Alváshoz este adtak egy kis algopyrint, hát én hetek óta nem aludtam akkorát, nagyon kellett. 
Az egy babásokhoz már du. beviszik a babákat egyébként, ha rendben vannak, szóval nem kell vándorolni :)
Az intenzívről másnap viszik le az embert, a csecsemős osztályra, ha megkaphatja a babát, a várandósra vissza, ha valamiért nem. Én először ide kerültem, leraktam a cuccom és elindultam megnézni Dórit, akit pont akkor vittek át a csecsemő osztályra, így megint költöztem :) 
Ott kedden kora du. kaptam meg őt, és csak csütörtökön Laurát:) 
A csecsemő osztályról már írtam, KATASZTRÓÓÓFA :D 

Hát így szültem én :) Nekem jó élmény maradt, de biztos azért is, mert nem volt komplikáció igazából. A műtét semmi nem volt, nulla fájdalom, és én, aki akkor is bőg, ha beveri a lábujját, simán kibírtam a többit is. Teljesen más, ha szervi okok miatt műtenek, mintha azért, mert kisbabáid lettek, nagy erőt adott az, hogy van miért felkelni :)

3 megjegyzés:

  1. :)))))
    jó volt, soha nem olvastam ilyen részletességgel császáros, ikres szülésről. Úgy tűnik, ez se leányálom ;)

    VálaszTörlés
  2. Szintén császáros, bár egy babával (félig keresztben, félig farral feküdt a szentem), de akkor is hatalmas élmény volt. Tudom, hogy régi poszt, de szeretek szüléstörténeteket olvasni (meg kommentelni is...) :) Nekem az első nap volt olyan, hogy tényleg a túlélésre hajtottam, a sebbel és az összehúzódásokkal megkínlódtam, de amikor másnap reggel behozták Zalánt, hogy akkor mostantól már velem lesz, esküszöm egy csapásra elmúlt minden :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. én kértem a férjemet, mielőtt fel kell állnom, küldjön fotót a lányokról, megtörtént, fel is pattantam szinte az ágyból. meg is voltam lepődve magamon :D

      Törlés