2013. december 2., hétfő

Kórház

Amikor eljött az idő, hogy na, be kell vonulni, próbáltam felkészülni rá az internet segítségével, mire számíthatok, hááááát nem sok infó volt, szóval remélem hasznos bejegyzés lesz, illetve legalább életjelet is adok :)

Először is, minden rendben velünk, és erről is le fogok írni mindent, de haladjunk időrendben :)

Szóval   kórházról:

Nekem mázlim volt, h lehet ilyet mondani, mert a 8. héttől tudom, az orvosomnál ez a protokoll, hogy a 32-33. héten az ikres kismamákat befektetni. Sokan körülöttem nem igazán értették, és néha én sem, de mióta itt vagyok, már tiszta, miért jó is ez nekünk.

forrás: noi1.hu

A SOTE I. klinikán vagyok, ez található a Baross utcában, ugye eleve ide tartozom az orvosom miatt, aki itt dolgozik.  A várandós osztályon vagyunk elhelyezve, tehát itt babák nincsenek csak pocakban. A szobák 3-4 ágyasak, de két szobához, tehát 6 vagy 8 emberhez tartozik egy mosdó. Ha extra szerencséd van, kifogsz olyanokat, mint én, akik ügyelnek a higiéniára, én itt wc horror sztorikkal ezért nem is találkoztam, de sajnos van rosszabb szoba is...
Itt nincs fizetős szoba, csak a gyermekágyon, tehát szülés után.

Én 32 hetesen kerültem be, de itt rengeteg a problémás eset, van, aki 5 hónapja bent van pl.
Én "csak" ikres vagyok :)

A program mindennap a reggeli osztással, vizittel indul, 7.30-9.00 között, persze volt már korábban és később is, de ez az átlag. A reggeli (ill. esti) viziten lehet panaszkodni :), ha lelettel gond volt, vagy vizsgálatra kell menni, ez is ott és akkor derül ki.
Ikreseknek mindennap vérnyomást mérnek, egybabásoknak heti kétszer.
CTG mindenkinek mindennap van, ezzel nézik a babák szívhangját.
Vizeletet heti egyszer néznek.
Heti egy vérvétel van, 4 hetente kiterjesztett labor.
3 hetente ultrahang, vagy "igény szerint", tehát akinél van valami gond, az persze többet jár.
Orvosi vizsgálatot nekem az orvosom végez, nem tudom, akinek nincs fogadott, annál hogyan zajlik, hányszor kell menni.
Saját program a lázmérés, napi kétszer, és a magzatmozgás számolás.

Ebéd 11.30 körül (leves+második+desszert féle), aztán mindenki ki szokott dőlni, hacsak épp nem akkor kerül sor a CTG-re. Elvileg 16 órától jöhetnek a látogatók, de gyakorlatilag kora délután már elkezdenek csendben szivárogni. Folyosón, parkban lehet beszélgetni, szobába nem szeretik, ha beülnek, és az ott "lakók" sem, ami érthető, nem valami nagy lakosztályok ezek :)
Vacsit odaadják a reggelivel és ebéddel. Egyébként ikreseknek pl. fehérjedús diéta jár, értsd több húst kapunk és reggelire fél kiló kenyeret és nem viccelek. De van vega kaja, cukorbetegeknek kaja. Persze ezt nem kéred, hanem felvételkor minden kiderül, jár-e neked.
Tea mindig van a folyosón, lehet iszogatni.
Hűtő mindenhol van, mikró 1-2 szobában, át lehet menni melegíteni.

Nővérek nagyon rendesek és az orvosok is, ezen a téren nincs hiba itt. Este is ránk néznek, van-e valami panasz, kérés stb. Sokszor esti vizit is van.
Egyébként a 35. hétig elvileg hétvégére haza lehet menni, de ez függ az állapottól, problémától, leletektől is.

Ami rossz: az ágy. Kritikán aluli, matraccal kell készülni. A folyosói wc-k higiéniája is szörnyű sajnos, ráadásul nem egyszer botlottam bele takarítóba, amint  a wc-ben cigizik, be se tudtam menni a füsttől...
Lázmérő nincs, hozni kell :) Vicces és egyben szomorú is.
A folyosói székek, padok annyira kényelmetlenek, hogy szerintem egy normál, nem terhes ember is megszül tőlük :)
Hely a szobákban kb. nulla, tehát okosan kell cuccot bevinni és pakolni.
Mivel mindenhonnan elsősorban ide kerülnek a problémás esetek, itt koncentrálódik a rossz, ettől nehéz elvonatkoztatni, de meg kell tanulni,
Az alagsori büfé piszok drága, és nem is jó, ellenben a belső udvari - ami szintén drága - nagyon jó :)
Ami rossz lehetne, az a szoba összetétele, de próbálnak erre figyelni, így, ahogy írtam is, az én esetemben semmi negatívum nem volt, de van azért, amelyik szobába nem kerülnék..mégiscsak Baross u.

Ez volt a várandós osztály, tehát ahol még állapotosan fekszenek a nők, a bejegyzés azon részét még bent írtam, szülés után pedig "lekerül" az akkor már anyuka a gyermekágyi osztályra, ami, ha a várandós a Hilton, az egy útszéli olcsó csótányokkal teli motel. Kiábrándító, hogy ott, ahol újszülöttekkel vannak együtt anyukáik, ilyen iszonyú kosz és higiéniás körülmények vannak.Én 3 nap után kaptam (fizetős 12000 HUF/éj) szobát, mert igényeltem, de akkor már úgy voltam vele, ha nem tudok átköltözni aznap, én hazamegyek saját felelősségre. Pedig elhihetitek, nehezen lehetett kiborítani, hiszen előtte hetekig mosolyogva viseltem sorsomat "fent" (a várandós az elsőn, a gyermekágyi a földszinten van).
Az osztályon nem adhatod be a babát a csecsemős nővérekhez, mert túlterheltek, tehát előfordulhat az, hogy mondjuk hétfőn szültél, kedden lekerülsz az osztályra, és mivel szép, egészséges, problémamentes ikreid születtek, alig 24 órás műtéti sebbel meg is kapod őket, aztán lásd el. Én csak Dórit kaptam meg, Laurát megfigyelték péntekig (hétfőn szültem), de így is szörnyű volt, nem miatta, hanem a körülmények miatt, azért egy egynapos sebbel felkelni a borzasztó ágyból a síró babához....Ezen persze nem segített az egyágyas szoba, de ott legalább nem volt véres/kakis a fürdőben a fal, és nem nyolc, akkor szült nőre jutott egy zuhanyzó. Tudni kell azért, hogy szülés után eleve nem tud az ember rendesen tisztálkodni, plusz ugye tisztul is, ami szintén nem túl higiénikus, erről nem tehetünk, és ha ezek között a nők között csak egy magára igénytelen van, könnyen kiborulhat a többi hét az ott átéltektől.
Itt egyébként nulla rendszer volt, tehát erről nem sokat tudok írni, hol volt vizit, hol nem, hol hétkor vitték el a babákat fürdeni, hol tízkor, ha kérdésed volt, mindenki mást mondott...szóval lehet, hogy a SOTE I. szakmailag szuper, és ami a PIC-en, NIC-en volt, az előtt le a kalappal, de ez a része horror. Azt tanácsolom, aki itt szül, készüljön fel anyagilag, és már szülés előtt igényeljen egyágyas szobát, vagy kétágyast.

Próbáltam minden információt leírni, hátha segít azoknak, akik idetévednek a SOTE I.-re keresve, természetesen jövök a szülés sztorimmal is, illetve utána meg mindenféle képpel, adattal a lányokról és a mindennapjainkról:)

Sz & a lányok