2014. június 27., péntek

Itt a nyár!

Hiába lassan július, nekünk most jön csak az igazi nyár, egy hete volt az utolsó vizsgám, aminek szerdán tudtam meg az eredményét, így én azóta veszem úgy, hogy vége ennek a hajtásnak. Jelentem, mind a 11 vizsgán túl vagyok, jobbak lettek, mint amikor dolgoztam... Pár kettes, a többi 4-5, hármast nem is kaptam idén. Persze én abszolút a csak legyen meg tábort erősítem, szóval minden kis sikernek nagyon örültem. Nehéz volt, nekem is, Petinek is, a szüleimnek is. Hetente 3-4 alkalommal több órát vigyáztak a gyerekere, én ültem az asztalnál ,tanultam, ők meg vagy játszottak, vagy anyukám órákig sétált velük. Így annyira nem vették észre a hiányomat, hiszem ha bármi volt, itt voltam, egész nap láttam, ha meg nagyon elegem lett, leültem egy fél órára és együtt szórakoztunk. De sokszor előfordult az is, hogy éjszaka tanultam, házit írtam. Egyik hétvégén pénteken 1, szombaton 3 vizsgám volt...Na de ennyit erről, ezen is túl vagyunk :) Szeptembertől jön az utolsó év, meg talán elkezdek valami mást is, de ez a jövő zenéje, vagy mije. 

Három napja most meg se állunk, egyébként nagyon furcsa, hogy nem kell tanulni, néha megijedek, hogy mit csinálok én, hát nekem vizsgám lesz! Közben nem is. Anyuval vagyunk elég sokat, náluk nagy kert van, illetve változatosabb utcák (még), így sétálunk, vagy bent felfedezik a lányok az új környezetet. Laura megőrül Manóért, a fekete mopszért, még nem dögönyözte meg, sajnos Manó elég heves kutyus, imád ugrálni, nyalakodni, de messziről hatalmas röhögéssel és sikításokkal üdvözli :) Mármint Laura a kutyát. 

Vásárolni is eljutottunk mostanában sokszor, és ma lesétáltunk a Duna partra is, lassan bejárjuk a várost teljesen. A legjobb, hogy nagyjából pont egy hónap múlva nyaralni megyünk a szüleimmel, ötösben. Peti max. 1-2 napra tud most jönni a munka miatt, de pótoljuk vele is később. Aztán mi még lehet szeptember elején is megyünk valahova anyuékkal, utána van egy wellness hétvége lehetőségünk négyesben, aztán megint anyuékkal...szóval sokat nem leszünk itthon, alig várom :) Közben még kibulizzuk magunkat két esküvőn is, a lányokat nem visszük, így augusztusban életükben először nem velünk alszanak egy szobában, hanem a mamával. Biztos furcsa lesz, kicsit izgulok is :) 

A nyaralások miatt is, sosem aludtak még máshol, és ugye a napirend is felborul, de elég talpraesettek vagyunk, megoldjuk. Imádom, hogy nem kell itthon ülnöm, és mindent megoldunk, mindig is így szerettem volna anyuka lenni, hogy bár alkalmazkodom a gyerekeimhez, de ne kelljen 100%-ban feladnom magam, vagy azt, amit szeretek csinálni, és ki tudjak kapcsolódni. Persze, hogy ezt megtehetem, abban hatalmas szerepe van a férjemnek és a nagyszülőknek is. 

Jaj, nem is írtam  a kilóimról :D Nagyon igyekszem a leolvasztásukban, de baromi nehéz basszus, azért azt hittem, könnyebb lesz. annak napok, amikor el se jutok a konyháig, mert mondjuk felváltva alszanak, tehát egész nap velem van egy gyerek, és nem tudok mellette főzni se, nemhogy enni, de az előbbi gond miatt amúgy se lenne mit. Vagy egész nap eszek, vagy néha semmit se. Amikor igen, próbálok egészséges kaját bevinni, de hát nem én leszek az új motivációs plakát a kismama klubban. Szóval ezen még dolgoznom kell, minden téren. De beszámolok, bármi legyen is az eredmény. 

Itt van pár kép is, hátha sikerül feltöltenem normálisan :)

Hm. Valaki ért hozzá, amúgy normál fotót miért így tölt fel ez az izé? 








2014. június 25., szerda

IV. SAKK

Hm, hát nem tudom, ki mennyire tudja a kis olvasóim közül, hogy volt nekem egy beauty blogom is, ahol a magam szórakoztatására megosztottam az aktuális sminkjeimet, tippjeimet, tapasztalataimat. Amikor még ezt a blogot vezettem, akkor ismerkedtem meg Evelinnel, akinek akkor indult be igazán az oldala, most meg már...hű :) Borzasztóan tehetséges lány, meg cuki is, szóval ha smink kell, csak Evelin! Na a lényeg. Akkoriban kitaláltuk, hogy mi sminkversenyt rendezünk, ami annyira megtetszett nekünk és az olvasóknak is, hogy most indul a negyedik széria, és erre szeretném felhívni a figyelmeteket. Tulajdonképpen mindenkinek szól, aki imádja pingálni magát vagy másokat, nincs végzettsége - amatőr, de szeretné megmérettetni magát. 

Részleteket I T T találtok, és a poszt alján megnézhetitek, milyen volt korábban a verseny. 

Ja, és elég sok nyereményünk van idén ;)



2014. június 13., péntek

Fotóposzt

Nagyon szerettem volna már képeket feltölteni ide is, végül is kit érdekel egy babás blogban az nyomorom, mindenki babákat akar nézni!:))
UPDATE: beraktam kb. 20 képet, a felét elforgatva hajlandó a blogger tárolni :( Így azokat töröltem. 

Egyébként hivatalos adatok: Laura 7500, Dóri 8000 gramm és 73 centisek, ja, és 8 hónaposak múltak, de ezt még nem tudtam felfogni!

Akkor a fotók:

Mesenézés

Laura teljesen kidőlt, szamárral, kishajóval, a szőnyegen


Alapvetően nem szeretem a fürdős képeket mutogatni, annyi hülye dolgot hallani mostanában, de ez volt az első közös pancsolás, ezért először és utoljára egy ilyen fotó.


 Kerékszerelés


Az ötfogú


Hát igen...mégiscsak lányok:)


 Feneketlen tó (meg én, meg ők)


Ráborult a játszószőnyeg 


Baba-mama talin


Heverészik


Hopp, egy ajándék!



Ez csak egy kis ízelítő volt, remélem megoldom a kép kérdést, és igyekszem mindig csatolni párat:) 

Csináltam egy ask.fm oldalt, itt névtelenül, regisztráció nélkül lehet kérdezni, többször találkoztam már a bloggal a másoknál, vagy kérdeztek, véleményeztetek máshol, így gondoltam legyen egy ilyen, nem kér enni :)

Ez meg az instagram, ha még több fotó érdekel valakit.




2014. június 12., csütörtök

Túl a nehezén

Kicsit drámai a cím, pedig semmi baj nincs, csak végre talán túl vagyok a nehéz vizsgákon. Egy matek2 és egy statisztika volt a mumus, olyan érdekes nekem ezek a tárgyak, érdekel, élvezem, hogy nem kell magolni, inkább csak megérti, megy, van sikerélményem, egészen addig, amíg nem egy vizsgán kell teljesítenem, mert ott teljesen belezavarodok, komolyan még abba is, mennyi 2+3 :) Amúgy sincs hozzájuk elég eszem, csak mindig elragad a lelkesedés. Így végül is mindkét vizsgára másodjára sikerült, bár Peti szerint két gyerek mellett ez olyan, mintha elsőre ötöst kaptam volna:D Ezenkívül nagyjából 4 és 5 amik váltakoznak, még lesz egy pár vizsga, de most már felszabadultan tudok tanulni:) 
Hála a sikernek, kicsit jobban be tudom osztani az időmet, így próbálom lefaragni a zsírt, mert nyár végén is, és szeptemberben is esküvőre megyünk, ez utóbbin pedig "koszorúsasszony" is leszek:)
Szóval a napok sok tanulással, némi főzéssel és sok-sok babázással telnek. Már mindkét gyerek áll - kapaszkodva, pedig alig 8 hónaposak, hát azért elég durva, üzenem az ikreseknek, neeeeeeem az eleje kemény, hanem ez!:) Továbbra is cukik, főleg, ahogy egyre jobban érdekli őket a világ, és tényleg nagyon megható, amikor a gyereked mindenre rácsodálkozik, ami amúgy neked tök természetes. 
ITT találtok frissebb képeket, de már megoldottam a blogba való fotók feltöltését is, úgyhogy lesznek sztárfotók majd:) Csak legyek már túl ezeeeeeen:):)