Én

Kicsit furcsa cím, nem? Képes vagyok magamról írni két gyerek mellett?:) Sőt, még törődök is magammal, mik vannak! 

A teherbeesést úgy terveztem, hogy a versenysúlyommal kellene, fitten, egészségesen, ez annyira nem jött össze, mivel egy jó kis zabálós Karácsony után költöztek be az ikrek, illetve azt is terveztem, sportos mama leszek, hát ez se jött össze, a 6. héttől le voltam tiltva még a kismama jógáról is:) Ember tervez...

Ezért "csak" azt a fogadalmat tettem, hogy nem hagyom el magam szülés után, kerül amibe kerül, mind pénz, mind idő tekintetében. Bevallom, rettegtem tőle, hogy nagydarab hájas nő maradok, aki nem látja a lábfejét...

Sportolni még nem merek, bár állítólag nem hat ki a szoptatásra, mégis ismerek olyat, akinek kezdett apadni a teje miatta, és én ennek a kevésnek is nagyon örülök még, így nem kockáztathatok. Próbálok figyelni arra, mit eszem, de szintén - szerintem - a szoptatás és hormonok miatt, sajnos vannak napok, amikor csokit csokival jön össze illetve még a hét nagy részében főznek rám, nem várom el, hogy külön nekem mindennap legyen csirke salival, örülök, hogy ez is van! 

Azért a normális napokon marad a zab, a joghurt, gyümölcsök, hús, zöldségek. Szerencsére nagyon sok lement eddig rólam, így egészen vállalható vagyok, de közel/távol se az igazi. 

Ettől függetlenül szinte mindennap sminkelek, vettem 1-2 csinos ruhát, ami később is jó lesz, ugyanis a kövér testemre nem vagyok hajlandó nagyon vásárolni, rendben tartom a hajam, illatos vagyok, és nem a legrosszabb melegítőmben ülök itthon - pedig megtehetném, járok kozmetikushoz, fodrászhoz. 

Hogy nem fontos?

Dehogynem, kérdezzétek csak a férjemet:) Bár őszintén szólva nekem talán sokkal fontosabb, hogy ne csak rabszolgának és étteremnek érezzem magam, hanem NŐnek is. 

Elveszem a gyerekektől az időt?

Nyilván nem akkor foglalkozom magammal, amikor éhségükben órák óta üvöltenek, leginkább, amikor alszanak, esetleg játszanak. 

Elhanyagolom a háztartást emiatt?

Mivel napi 10 percről beszélünk, aligha:)

Elveszem a pénzt az éhes szájak elől?

Ez biztos sok nő mentsége, de őszinte leszek. Én úgy vállaltam gyereket, hogy ne kelljen azért naponta számolgatni, kuporgatni. Nem szórjuk a pénzt, de ennyi belefér. Egyébként nem muszáj nyilván vagyonokért járni szépségszalonokba, az igényesség NEM pénz kérdése! 5 hónap alatt 10.000 forintot költöttem a "kinézetemre", ez volt a fodrász, a kozmetikázást névnapomra kaptam, mindenki jól járt. 3 ruhát vettem, egy alapozót, és egy szempillaspirált, szóval semmi rongyrázás.

Azért szerettem volna erről is írni, mert büszke vagyok magamra, hogy az ikrek után is tudok így kinézni, hogy sajnos sok, soha nem szült nő megirigyelné - és olyan is, akinek van gyereke. És le a kalappal mindenki előtt, aki tudott csinos maradni :)

Terveim szerint, ha vége a szoptatásnak, visszatérek az aktív életmódhoz, a futáshoz, konditeremhez és az egészségesebb ételekhez. Ja, és erről itt is beszámolok :) Szeretnék később jó példa lenni, akár ismerősöknek, ismeretleneknek, akár a gyerekeimnek :) 

Most ilyen vagyok, van rajtam jó sok plusz, szóval senki ne értsen félre, értő olvasás...:)

Élet az ikrekkel

Most, hogy megszültem őket végre (:D) írnék kicsit a mindennapokról:)

Laura és Dóra már 4,5 hónaposak, és nagyon jó fej kiscsajok, játszanak, nevetnek....de kezdem elölről. 

Az első napok valami bódulatban teltek, nem a rózsaszín ködtől, inkább a vérveszteségtől, gyengeségtől, de szerencsére a férjem egy tündér, minden terhet levett a vállamról, amit csak tudott. Pár hétig fejnem kellett a tejet, mert Laura még kicsi volt a szoptatáshoz, ezért gyakran hajnalban ültünk a konyhában, én fejtem, P. meg szórakoztatott. Az elejétől volt tejem, Dóri kb. 2 hét múlva már tudott is rendesen étkezni, Laurának 3-4 hét kellett ehhez. Viszont így megtudtuk azt csinálni, hogy P. intézte az esti, 22-23 órás etetést, én meg hajnalig tudtam aludni, ennek köszönhetően ez alatt a lassan 5 hónap alatt talán 3 igazi "mosott sz@r" napunk, éjszakánk volt. 

Kb. 1 hónap elteltével kis tápszeres kiegészítésre lett szükség, általában az esti etetést intéztük akkor már így. Nem tartom tragédiának, sőt, szerintem mindenkinek tökéletes, nagyrészt kapják az anyatejet, de ha valami van, vagy csak kiszabadulnék, megtehetem. Szükségem is volt/van rá, hiszen a szülés előtt 1,5 hónapig a kórházban dekkoltam, egy árva percet nem voltam egyedül, sétálni nem nagyon tudtam stb., így a szülés után két héttel mér a Brendonban shoppingoltam mindenféle igen fontos dolgot - szintén hála érte a férjemnek, hogy vigyázott a lányokra. Aki szerint attól lesz jó anya valaki, hogy 6-8 hónapig el sem mozdul a gyermeke mellől, az bolond. Kiegyensúlyozott anyuka = kiegyensúlyozott baba.

Vissza is térnék kicsit az anyatejre ennek kapcsán. Én minden megtettem és megteszek azért, hogy legyen DE nem vagyok hajlandó kardomba dőlni azért, mert kell tápszert adnom, sőt, akkor sem sírtam volna, ha minden igyekeztem ellenére nincs tejem. Hatalmas a nyomás az anyákon a szoptatás miatt, ami nagyon nem fair. 

A napirendünkben egyetlen biztos pont van, amihez foggal körömmel ragaszkodok, ez a fürdetés, 19 óra körül. Ennek hála, 8-kor már alszanak, és ha nincs semmi front, Hold, hasfájás, éhség, orrdugulás, anyahiány, fogzás, oltás utáni állapot, növekedési ugrás, 4-5-6 óráig alszanak.

Persze most pont jön Dóri foga, vicces, hogy ugyan nem fáj neki, de bedugul miatta hajnalban az orra, és egy órát dzsesszelünk a lakásban az orrszívó - orrspray - ágy háromszögben. Persze akkor már Laura is felkel...:)

Az első kb. 3 hónap volt kicsit nehéz, akkor még sokszor sírtak, ha nem láttak, alig kötötte le őket valami, picit fájt néha a hasuk, nyeklettek össze-vissza, és én se voltam a kötelező 6 héttel a toppon. Most már azt mondom, egészen normális minden, elvannak 20-30 perceket egyedül, de azért alszanak is napközben, látnak messzebbre, így ha csak megjelenek tőlük 2-3 méterre, megnyugszanak, sokat mosolyognak, megkezdődött a látható kommunikáció közöttünk - és közöttük is :)

Szinte csak akkor sírnak, ha éhesek, elégedetlenkednek, ha álmosak, vagy megunták a játékot. Általában 12-14 körül alszanak egy nagyobbat, egyébként 30-60 percekre pillednek el, de előtte egy órás játék van. 17 után már nagyon zizik, várják a fürdést, általában ilyenkor jön az éneklés, magyar és angol nyelven szoktam, szokják csak :) 

Elkezdtek már "felnőtt" dolgokat enni, mint sárgabarack, alma, tök stb., aranyosak, ahogy ismerkednek az új ízekkel. 

Összességében egyszer sem volt olyan nehéz, mint amivel ijesztgettek hallván, hogy ikrek, de azt gondolom ez hozzáállás kérdése is. Nem vesszünk halálosan komolyan magunkat most sem, és nem görcsölünk semmin. Ők szépen fejlődnek, ez talán bizonyíték arra, hogy nagyon rosszul nem csinálhatjuk. Dóri 6200, Laura 6150 gramm, kb. 68 centik lehetnek, nagyjából ugyanakkorák most már.

Valamiért nem tudtam fotókat feltölteni, úgyhogy jövök egy képes poszttal, okéééé?:)

A szülés

Sok mindennel "adós" vagyok, ezzel mindenképpen, de a blogot se fogom bezárni, csak kellett egy kis idő, amíg felveszem a fonalat az ikrek mellett :-)

Szóval, bár már 4 (!!) hónapja történt, itt az én szülés történetem.

Szerintem mindenki tudja, hogy program. császáros voltam, az előre megbeszélt időpont 2013.10.07 volt, a 38. hétben jártam már akkor, és aug. vége óta élveztem a SOTE I. várandós osztályának vendég szeretetét. Mivel tudtam, hogy a 37. hét után már szuperek vagyunk, pár nappal a dátum előtt beszélgettem a lányokkal, hogy esetleg nem akarnának-e már kijönni, mert már alig aludtam, ülni se tudtam az utolsó héten, csak az evés segített :D

"Sajnos" apukájukra hallgattak, így 7-én reggel 5-kor keltettek, hogy kezdhetek készülődni. Első lépés a borotválás, ezt szinte mindig a nővér, vagy szülésznő csinálja, nem bízzák rád, mondjuk le a kalappal az előtt, aki ott még lát valamit. Saját borotvát nem szeretik, meg annyira szappant se, de mivel tudtam, hogy 3 óra múlva műtétem lesz, ez elenyésző problémát jelent. Ezután jön talán a egész nap legkellemetlenebb része, a beöntés. Túl lehet élni, és nem fáj, csak nagyon fura érzés, főleg, hogy utána vissza kell bandukolni a szobába a mosdóba, szerencsére ez is hajnalban volt, ugyanis meztelen fenékkel rohantam (ikerterhesség végén ez hatalmas teljesítmény!!) végig a folyosón a szobáig :) Jó tanács, ne engedj az első ingernek, csak ha már tééééényleg nem bírod tovább.

8.30-kor volt a műtét, előtte kb. egy órával jött a kedves nővérke bekötni az infúziót, sajnos ott a nővéreknek ez nem erősségük, három próbálkozás után se jött össze neki, én meg már teljesen rosszul voltam, pedig nem félek a tűtől, szívem szerint azt mondtam volna, hogy hagyjuk a fenébe az egészet, ma még nem szülök :D Hívtak egy aneszteziológust, és végül ő szépen beszúrta. Mondjuk nem értem, miért kellett harmadjára is próbálkoznia a kis nővérnek, ahogy másokat láttam, hallottam, szinte senkinek nem sikerült még nővértől megkapni a kanült.

Mivel ezzel jól elment az idő, és jött értem a műtősfiú, az infúziót lent kaptam már meg, ahova késve érkeztek, így az orvosom vidáman fogadott "mi van Szilvike, lekéssük a műtétünket?" mondattal :) Gyorsan betereltek, elköszöntek a férjemtől, akit az előkészítés után hívtak be majd csak.

Ja, a végén így néztem ki, majd mindjárt leírom, ez miért fontos:

Szóval itt felpattantam egy asztalra, mindenféle dolgokat kezdtek belém szúrni és le kellett hajtanom egy borzasztó ízű gyomorvédő folyadékot. Az asszisztensek, és akik körülöttem sürögtek-forogtak, nagyon kedvesek voltak. Gerincebe kaptam (azt hiszem spinális?) érzéstelenítőt, na ezt elég nehezen szúrták be, a "görnyedjen előtte, mint egy macska" mondat sokszor elhangzott, és itt nyer értelmet a kép, szóval ezzel így hogy?:D Aztán ez is meglett. Nem fájt, inkább erős nyomást éreztem ott, ahol szúrták. Igazából itt már olyan hangulatban van az ember (pedig állítólag semmi kedély javítót nem adnak), hogy minden mindegy :) Én végig arra tudtam gondolni, nem én vagyok a lényeg, a lányok legyenek jól. 

Ezután lefektettek az asztalra, és már szinte semmit nem éreztem deréktól lefelé, azt se, hogy lóg a lábam, azt se, hogy van-e még :) Bejött az orvosom is, szerintem elkezdtek előkészíteni, vágni, de semmit nem érzékeltem, arra emlékszem, hogy megkérdeztem percenként, mikor jöhet be a férjem :D Féltem, hogy lemarad :))

Bejött ő is, leültették, na itt elöntött a teljes nyugodtság, mindenkinek tanácsolom, valakit vigyen be, ha lehet, hatalmas megkönnyebbülés volt. 

Mióta bementem a műtőbe, kb. 20 perc telt el, és már hallottuk is az első lányunk, Dóri sírását :) Nekem ezek nem voltak sírós, hatalmas pillanatok, nagyon örültem, hogy felsírt és mindene megvan, és mindjárt túl leszünk ezen. Laura kevesebb, mint egy perc múlva követte Dórit, szintén sírt. 

Nem nagyon mutogatták őket, szerintem ikreknél inkább sietnek megnézni, minden rendben van-e.

Kb. 10 perc múlva jött a szülésznő vagy nővérke, aki diktálta az adatokat nekünk:

Dóra 2013.10.07 9 óra 2970 gramm 52 cm

Laura 2013.10.07 9 óra 1 perc 2230 gramm 44 cm

Laurán meglepődtünk, végig egyformának mondták a csajokat, később kiderült, hogy a feje, mell körfogata alig tért el Dóriétól, valószínűleg azét tévedett az UH gép, ami mérni grammot nem tud, csak bizonyos pontokat, ez alapján saccol. 

Férjemet kiküldték, majd engem összevarrtak, én végig teljesen jól éreztem magam, egyszer volt egy pont, ahol úgy éreztem, azonnal elalszom, valamit beadtak és megint olyan voltam, mint aki hat kávét ivott. 

Hordágyon feltoltak a császáros intenzívre, a férjem és a szüleim meg valahogy nem vettek észre, így még egy órát izgultak értem a folyosón, miközben én már pihentem, és hívtam a férjemet, mégis hol van?:) Bejöhetett 5 percre, aztán elment a lánykákhoz. 

Az őrzőben is hihetetlen kedves nővérek vannak, szerencsére. 6 órát kell a plafont bámulva feküdni, 30-50 percenként odajönnek és nyomkodják a hasad, hogy távozzon mindenféle vér belőled még, ez először semmi, de amikor meg ki a érzéstelenítő...hát a végén úgy voltam vele, ha még valaki hozzámér, ráüvöltök. Jó tanács, ha a egyenletes lélegzel,mint jógán, és erre koncentrálsz, nem tartod vissza, kevésbé rossz. 

A felkelés nekem nem volt akkora rossz, mint mondják. Oké, nagyon fájt, de ezek a nyomkodások sokkal rosszabbak voltak. Kb. 14 óra körül kelhettünk fel, és tudtam, ha sikerül, este talán láthatom a lányaimat, így elsőre összejött. Kis mosakodás, majd vissza az ágyba. Persze így jól hangzik, de kb. úgy tudsz mozogni, mint egy zombi, nem mersz nevetni, köhögni, tüsszögni (2 hétig nem tüsszögtem!), nem mered felemelni a kezed, mert pl. még arra is kell a hasad, hogy megigazítsd a hajgumid. 

Mindenkiben van katéter és én kaptam egy branült is a hasamba, ami kivezette a sok folyadékot még műtét után, szóval ezekkel is vigyázni kell, miközben """fürdesz""". A fürdés amúgy varratszedésig (kb. 5 nap) csak ilyen cica mosdás, az első hajmosás maga a mennyország! 

Katétert másnap kivették, bár nekem voltak vizelet gondjaim, valami nem akart beindulni, és egyébként annyi vért vesztettem, hogy kaptam hajnalban 2 egységet vissza a sajátomból. Jó dolog a SOTE-n, hogy műtét előtt vesznek le vért, ikresektől mindenképpen, ha sokat veszítenénk, sajátot kapunk vissza.

Infúziós kanül kettő volt bennem, egyet kivettek kedden délelőtt, eget kedden este. Szóval ezekkel kell ellátni magad :) 

A férjem este bejött, hozott innivalót (vizet és almalevet lehet inni, semmi rostos, átnézik, kiküldik) és bár a nővérnek nem tetszett, elvitt a lányaimhoz (tolókocsival:)). 

Meglepődtem, mert Dóri inkubátorban volt, Laura nem, a férjem mesélte, hogy ő nyelt egy kis magzatvizet, ezért megfigyelték. 

Alváshoz este adtak egy kis algopyrint, hát én hetek óta nem aludtam akkorát, nagyon kellett. 

Az egy babásokhoz már du. beviszik a babákat egyébként, ha rendben vannak, szóval nem kell vándorolni :)

Az intenzívről másnap viszik le az embert, a csecsemős osztályra, ha megkaphatja a babát, a várandósra vissza, ha valamiért nem. Én először ide kerültem, leraktam a cuccom és elindultam megnézni Dórit, akit pont akkor vittek át a csecsemő osztályra, így megint költöztem :) 

Ott kedden kora du. kaptam meg őt, és csak csütörtökön Laurát:) 

A csecsemő osztályról már írtam, KATASZTRÓÓÓFA :D 

Hát így szültem én :) Nekem jó élmény maradt, de biztos azért is, mert nem volt komplikáció igazából. A műtét semmi nem volt, nulla fájdalom, és én, aki akkor is bőg, ha beveri a lábujját, simán kibírtam a többit is. Teljesen más, ha szervi okok miatt műtenek, mintha azért, mert kisbabáid lettek, nagy erőt adott az, hogy van miért felkelni :)