2015. július 23., csütörtök

21 hónap

Hú, jól elmaradtam a bloggal, igaz? :) Egyrészt nagyon sűrűek a napjaink, másrészt meg nem történik semmi érdemleges :D Mindig megyünk valahova, főleg a szüleimhez, de más gyerekesekkel is szoktunk találkozni, hétvégén meg még strandon is voltunk :)

A lányok óriásiak, akiket ismerek korban hasonlóakat, ők a legmagasabban körülük, már a 104-es gyerekruhákból válogatok :) Persze már rohannak, futnak, ugrálnak, motoroznak, Laura mostanában (most is:D) bukfencezik, szóval a testmozgás terén már lepipálnak néhány felnőttet! Ami érdekesebb mostanság, az a bilizés és a beszéd. Laura az, aki a beszédben inkább jeleskedik, Dórit nem nagyon érdekli a dolog, de aztán amikor úgy tartja kedve, meglep 1-2 szösszenettel. A téma általában az állatok, állathangok és előszeretettel szajkózzák egyrészt nap, hogy apa, pa, papapapapapapaaaaa - mondanom sem kell, az anya akkor hangzik el, amikor valamit kell -.-

A bilizés is elég rapszodikus, volt már, hogy szóltak, fussunk gyorsan érte, de olyan is volt, hogy már csak a barna foltokat láttam, amint húzzák maguk után a naplementében. De azért kitartóan próbálkozunk :) Nagyon tudnak örülni egy-egy eredményes esetnek. Szeretném, ha őszre végre lenne a pelus korszaknak, eddig úgy tűnik, nem reménytelen, aztán majd meglátjuk. Egy a lényeg, ezt nem szabad kicsit sem erőltetni, meg leszidni őket, ha megy, megy, ha nem, akkor nem, majd legközelebb! 

Természetükben egyrészt ugyanolyanok, másrészt meg nagyon mások :) Mindketten tündéri, eleven de alapvetően jó kislányok, mondhatni, hogy szófogadóak is, de ezen a téren Laura az ász, ő elpakol, kidobja a szemetet, rendet rak és még Dórinak is odaad bármit, ha az elkéri. Dóri már makacsabb. Laura nagyon szereti a könyveket, meséket, Dórit kevésbé kötik le, ő viszont nagyon jó legózásban, építésben - ez meg Laurát érdekli kevésbé. Laura nagyon vagány, bátor kiscsaj, például ha idegenekről van szó, Dóri zárkózott, és jó pár perc kell neki, hogy feloldódjon. Egyébként alapvetően kimondottan igénylik és élvezik más gyerekek társaságát, nagyon szépen eljátszanak velük, semmi irigység. 

Nyaralni már voltunk pár napot, azt sajnos a rossz idő és nátha kombó miatt meg kellett szakítanunk, de majd még megyünk belföldre hárman a szüleimmel kiegészítve, és a férjemmel ősszel pedig Ciprusra utazunk pár napra szintén :) 

Hoztam 1-2 képet is Róluk :)

Laura: 



Dórika:


Kicsit riadtan:)


Fürdőrucis Laura:



Eperföldön:











1 megjegyzés:


  1. شركة الحمد نحن سعداء بتقديم ارقي خدمه في سبيل المواطن حرصن منا علي الصحه العامه
    شركة مكافحة حشرات بجازان
    نقدم لكم افضل المنتجات الفعاهى و غير الضاره علي الصحه العامه حرصن منا علي سلامه الفرد
    شركة رش مبيدات بجازان
    j

    VálaszTörlés